International Sport Day

Nemzetközi Sportnap

Benito Mussolini
1883. július 29. – 1945. április 28.) olasz fasiszta politikus, Olaszország miniszterelnöke. Partizánok végezték ki szeretőjével együtt.
Az ifjúság évei:
Doviában, Észak-Olaszország Emilia tartományában született, a Forlì melletti Predappio faluban. Apja, Alessandro Mussolini kovácsmester, anyja, Rosa Maltoni pedig tanítónő volt. Öccse, Arnaldo később a fasiszta kormányzat hivatalos lapja, az Il Popolo d’Italia (Olaszország népe) szerkesztője lett. A kis Benito gyermekkora szegénységben telt: Benito, Arnaldo és húguk, Edvige is a konyhában lakott. A legidősebb Mussolini-sarj nehéz gyerek volt: eleinte nem beszélt, aztán sokat csavargott, randalírozott. Kisebb botrányok után végül 1901-ben tanítói diplomát kapott, nehezen szerzett állását azonban nőügyei miatt elvesztette Gualtieri Emiliában.
Mussolini, a szocialista:
Mussolini apja elkötelezett és szűkebb környezetében elismert szocialista volt. Gyakran megfordultak nála olasz anarchista marxisták, otthonában pedig több ilyen szellemiségű művet tartott – nem csoda, hogy Benito már 17 évesen anarchistának tartotta magát és részt vett a helyi munkások szervezkedésében.Az sem meglepő, hogy nehezen talált állást: első tanítóskodása után inkább Svájcba ment (1902), ahol találkozott Anzselika Balabanovával, a poliglott orosz emigránssal, aki segítette kiművelődni. Svájcban Mussolini megismerkedett a legfrissebb szocialista irányzatokkal, amelyek közül leginkább Pjotr Alexejevics Kropotkin és George Sorel anarchista és szindikalista nézeteivel szimpatizált.Közben jól megtanult franciául és valamelyest németül is, több ideológiájába vágó művet olaszra fordított. 1904-re azonban be kellett látnia, hogy sem újságírásból, sem a politikából nem tud megélni Ekkor hazatért, és megkezdte az addig elmulasztott sorkatonai szolgálatát. 1905 és 1906 során a katonáskodó Mussolini nem politizált, ám levelezéséből kitűnik, hogy egyre inkább eltávolodott Karl Marx eredeti elképzeléseitől, főleg a nemzeti kérdés tekintetében: a belső megújulás támogatója lett.Miután letöltötte a szolgálati évét, 1909-ben végül az Olasz Szocialista Párt (PSI) megbízta azzal, hogy az akkor még Osztrák–Magyar Monarchia részét képező Trento munkásmozgalmi lapját szerkessze. A lap hatalmasat fejlődött, miután átvette a vezetését. I. Ferenc József látogatása alkalmával még 1909 szeptemberében letartóztatták, és bár az ítélet felmentő volt, Mussolinit nem helyezték szabadlábra. Az újságíró éhségsztrájkba kezdett, erre áttették az olasz határon – Mussolini ügye pedig a parlament elé került. (Igaz, a kormány nem volt hajlandó beavatkozni.)
A szocialista mozgalom hősévé váló Mussolini megkapta Forlìban a helyi pártszervezet titkári pozícióját, és ő lett az újonnan induló helyi lap (Lotta di classe = „Osztályharc”) szerkesztője is. Az elkövetkező években, 1910–1912 között megalapozta párbéli karrierjét. A párt baloldalának képviselőjeként minden pártkongresszuson részt vett, és már 1910 folyamán megindította a harcot a PSI szabadkőműves tagjai és a reformista szocialisták ellen, noha sikert nem sikerült elérnie. Kudarcait a líbiai háború ellen tiltakozásul szervezett forlì általános sztrájkkal tette jóvá – igaz, öt hónapra bebörtönözték.1912-ben a radikális baloldali pártszekció elérte, hogy a reformistákat kizárják a pártból. Mussolini nagy sikert aratott: tagja lett az Igazgató Tanácsnak, illetve átvette a legfőbb országos pártlap, az Avanti! („Előre!”) vezetését. Ekkor költözött Milánóba, ahol Rachele Guidivel és lányukkal, Eddával telepedett le. Az Avanti! is felvirágzott Mussolini szerkesztősége alatt, ám alig másfél év múlva elérkezett az az esemény, amely Mussolinit végleg letérítette a szocialista pályáról: 1914-ben kitört az első világháború.
A fasizmus születése:
felismerte, hogy új bázisát a katonaviselt, erős nemzeti öntudattal rendelkező kispolgári réteg (a „lövészárok arisztokráciája”, ahogy egy cikkében nevezte őket) képezheti.1918 végére körvonalazódott Mussolini programja: nemzeti egység, igazságosabb elosztáson alapuló nemzeti „szocializmus”, produktivitás, dinamikus tőkés fejlődés. A tőkés csoportok felismerték mindennek jelentőségét, és azonnal a Popolo d’Italia mögé álltak. Pénzügyi háttere biztosított volt, azonban hiányzott a hatalomátvételt szolgáló „élcsapat”. Kialakításához azonban igen kedvező feltételek adódtak Mussolini számára, ugyanis Olaszország helyzete – hiába volt győztes hatalom – katasztrofálisra fordult a háborút követő években. A gyenge gazdaság megsínylette a hadakozást, a parasztok földosztást vártak, a munkásság javítani akart az életkörülményein, a frontról hazatérő katonák pedig munkát követeltek: megszaporodtak a sztrájkok és a földfoglalások.Az 1919-es választásokat megnyerő liberális illetve kereszténydemokrata és szocialista többség képtelen volt bármit is tenni, helyette a párizsi békekonferencián igyekezett minél nagyobb jutalmat kicsikarni – ez végül is „csak” Dél-Tirol bekebelezését jelentette. A széthúzó pártok nem tudtak konszenzusra jutni egy kérdésben sem. A PSI és a szakszervezetek is széttöredeztek (1921-ben jött létre az Olasz Kommunista Párt, 1922-ben pedig a reformisták váltak ki). A győztes szocialisták szervezkedését rossz szemmel néző milánói városvezetés vette először igénybe a bolsevikellenességüket hangoztató fasiszták segítségét, akik örömmel vettek részt fegyveres csapataikkal (squadrák) a választások óta rendszeressé váló csetepatékban.
Hatalomátvétel – „római menetelés” :
1921-ben Mussolini a fenyegető szocializmusra és a fasiszták fontos rendfenntartó szerepére hivatkozva belépett a többségében polgári pártokat tömörítő Nemzeti Blokkba. Ekkor már rengeteg híve volt: fascióiban vagy 200-250 ezer ember tömörült. A közelgő választások kampányidőszakában a squadrák rászabadultak a nagyobb városokra, ahol példátlan, 105 halálos áldozatot követelő erőszakhullámot indítottak a szocialisták ellen. A választásokat a Nemzeti Blokk nyerte, a parlamentbe pedig 35 fasiszta képviselő került – épp annyi, amivel sakkban lehetett tartani a kormányt (ha a fasiszták kivonultak volna a Blokkból, a kormányzat többsége megszűnt volna). Minden eshetőségre felkészülve Mussolini megbékélési paktumot kötött a PSI-vel, azonban ezt semmisnek tekintette, miután az végleg elhatárolódott a kormányban való részvételtől. Az eset zavart keltett a fasiszták soraiban, ám a helyzet rendeződött az 1921 novemberében tartott pártkongresszuson, ahol bejelentették, hogy a Fascio di Combattimento párttá (Nemzeti Fasiszta Párt, PNF) szerveződik Mussolini irányítása alatt. Ekkor deklarálták a jobboldali diktatúra kiépítésének célját.
1921 végén a PNF 320 000 taggal rendelkezett, ami azonban eltörpült a baloldal mintegy kétmilliós táborához képest. A parlamenti képviselet is csekély volt ahhoz, hogy arra alapozva át lehessen venni a hatalmat. Mussolini kettős játszmába kezdett: egyfelől továbbra is fenntartotta a PNF „vörösverő” imázsát, másfelől pedig igyekezett megszerezni a társadalom vezető rétegeinek (nagytőke, hadsereg, egyház) rokonszenvét is. Csak 1922 októberében került sor cselekvésre, amikor Luigi Facta miniszterelnök tervbe vette a szocialisták bevonását a kormányba. A fasiszta vezetők előzetes megbeszélések után – a kormány tudtával – október 27-én mozgósították fegyvereseiket, ám konkrétan kidolgozott tervük nem volt. Mindenesetre több nagyvárosban (Perugia, Milánó, Bologna) átvették a hatalmat anélkül, hogy számottevő ellenállásba ütköztek volna. A Róma felé induló fasiszta fegyveresek pánikot keltettek a fővárosban, ám a király megakadályozta az ostromállapot kihirdetését. Mussolini október 29-én Rómába sietett, és kiharcolta, hogy kormányt alakíthasson. Mindehhez nem volt szükség erőszakra – a „Marcia su Roma” („római menetelés”) mégis megvalósult október 31-én egy demonstratív fasiszta díszfelvonulás formájában. Mussolini így különösebb erőszak nélkül, törvényes úton lett Olaszország miniszterelnöke (hiszen pártja rendelkezett parlamenti képviselettel, és az uralkodó nevezte ki).
A náci-fasiszta szövetség :
Mussolini kezdetben ellenérzésekkel viseltetett az őt példaképének tartó Adolf Hitlerrel és mozgalmával szemben. A nácik mindvégig kiálltak az Anschluss terve mellett, ami olasz érdekeket sértett. Ausztria bekebelezése több szempontból is káros volt Olaszországra nézve: a fasiszta kormányzat igyekezett egyfajta dunai befolyási övezetet kialakítani, hogy ott is domináns szerepre tegyen szert. Emellett Engelbert Dollfuss osztrák kancellár, aki a Duce személyes jóbarátja volt, életét vesztette az első Anschluss-kísérlet idején (1934). Alto Adige (Dél-Tirol) tartományban jelentős volt az olaszországi német kisebbség, márpedig a hitleri külpolitika alapja volt a németlakta területek egyesítése egy hatalmas birodalomban.
Hitler és Mussolini
A harmincas évek eseményei, amelyek elszigetelték Olaszországot, az egyelőre szövetséges nélkül álló Németország felé orientálták a Duce külpolitikáját. 1936-ban Németország elismerte az Olasz Kelet-Afrikai Birodalom megalakulását, és egyre több tárgyalásra került sor a két fél között. Végül Mussolini 1936. október 24-én mondott beszédében bejelentette a Berlin-Róma tengely megalakulását. A németek hivatalos és nem hivatalos csatornákon (így Hans Frank és Hermann Göring segítségével is) az Anschluss szükségességéről győzködték Mussolinit, aki azonban nem volt hajlandó kötélnek állni. 1937 szeptemberében aztán Berlinbe utazott, ahol a rengeteg impozáns ceremónia mellett megállapodott Hitlerrel arról, hogy továbbra is közösen folytatják Franco támogatását. A német fél elismerte az olaszok elsőségét a Földközi-tenger térségében és Afrikában – cserébe Mussolini lemondott Ausztriáról. Hitler igényt tartott Csehszlovákiára is. A müncheni konferencián, 1938-ban a nagyhatalmak vezetői, Arthur Neville Chamberlain brit és Édouard Daladier francia miniszterelnök, illetve Hitler és Mussolini megállapodtak arról, hogy Csehszlovákiát felosztják. Franciaország és Nagy-Britannia feláldozta szövetségesét a béke látszatáért. 1939. szeptember 1-jén kitört a második világháború: Hitler hadüzenet nélkül megtámadta Lengyelországot.
II. világháború [szerkesztés]
Bővebben: II. világháború
Mussolini szeme előtt az Új Római Birodalom képe lebegett. Ez azt jelentette, hogy az olasz seregnek el kellett foglalnia Palesztina, Líbia és Egyiptom területeit, valamint az egész Földközi-tenger ellenőrzését nekik kellett végezniük. Olaszország 1940-ben a Tengelyhatalmak gyors győzelmében bízva, Németország oldalán belépett a második világháborúba: október 28-án Albánia felől megtámadta Görögországot, amit azonban önerőből képtelennek bizonyult meghódítani. Az olasz fegyveres erők veresége után a Fasiszta Nagytanács parlamenti kisebbségbe szorult és a király 1943. július 24-i parancsára Mussolinit letartóztatták, ezt követően császári mezőből (Campo Imperiale) visszafokozták. A németek kiszabadították és Hitler szárnyai alatt, Észak-Itáliában létrehozta az Olasz Szociális ún. Salói Köztársaságot. A német-olasz erők észak-olaszországi végleges veresége után, 1945. április 25-én este megpróbált Milánóból Észak felé elmenekülni, ám 27-én a partizánok a Comói-tó melletti Dongóban elfogták. Másnap szeretőjével, Claretta Petaccival együtt agyonlőtték majd a milánói Dóm-téren, fejjel lefelé fölakasztva, az olaszok bosszújának tették ki őket. Testüket megcsonkították és meggyalázták.

megjelent az ellenállás hangja 3 szám

Szálasi Ferenc

1897. január 6 Kassa, Magyarország
1946. március 12 (49 évesen) Budapest

“Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz.”

Előző bejegyzés

European Unity